Porsche Parking Only

Élhető és elérhető: Porsche 911 Carrera Tiptronic (996) - Galéria

2019. november 25. - The Porsche man

Ha ősz, akkor Porsche - ez már nem az első alkalom, mikor sikerül kihasználni, hogy a legszínesebb évszak festi meg a környezetet, még izgalmasabb hátteret szolgáltatva ezzel a kiválasztott autónak. Az őszi vászon előtt most egy 996-os pózolt, a lámpák és a lökhárítók szerint Mk2-es, bár igazából az idomok alatt egy modellfrissítés előtti példány lapul. Tulajdonosával már régóta ismerjük egymást autófotós körökből, Porsche rajongó, mint én, ráadásul a műfajt is hozzám hasonlóan kezdte (avagy én másolom őt).10 éve egy 924-essel indított első saját autóként, majd az eladást követő pár év kihagyás után újabb álmot váltott valóra, szert tett egy hőn áhított 911-esre. 

blog10.jpg

Az autó viszonylag korai, 1998 4. havi darab, ennek megfelelően 3.4 literes, 300 lóerős motor lüktet a farában - az tehát ne tévesszen meg senkit, hogy nem alul szétfolyt tükörtojások világítanak elöl, hanem a valamivel formásabb, facelift fényszórók, amik először a 996 Turbo-n bukkantak fel. Az átalakítás teljes, így hátul is az Mk2-es széria ismertetőjegyei köszönnek vissza. 

Mind tudjuk, a 996 nem gyűjtők kedvence - bizonyos ritka  változatoktól eltekintve -, de úgy érzem, lassan beérik ez a forma is, ahogy "klasszikként" gondolunk rá. Mindenesetre becsülendő, hogy bevállalósak voltak a Porschénál, és 34 évnyi kereklámpa után mertek változtatni. A merész húzás nem aratott osztatlan sikert, de csak elment belőle 175 ezer darab 1997 és 2005 között, ami azt hiszem, nem elhanyagolható tény. Leginkább kasszasikernek nevezhető.

blog12.jpg

Egy közös kép erejéig összeeresztettük a két számkivetett típust. Kevés "lenézettebb", vagy inkább mondjuk úgy, hogy vitatottabb modell volt a 924-esnél meg a 996-osnál, és akkor nézzenek oda, milyen vagányan és büszkén feszítenek egymás mellett! Ha egy gyártónál ilyen autók képviselik (vagy már csak képviselték) a kevésbé népszerű szintet, akkor azt hiszem, nagyon nincs miért aggódni. Persze, hibák, konstrukciós problémák lehetnek, de azt hiszem, tökéletes old és youngtimer csak elméleti, illetve érzelmi síkon létezik. 

blog8.jpg

Laci egy emlékezetes, kulturáltan gyors körre is elvitt a Hungaroring környékén a Carrera-val, ami nem mellesleg 5 fokozatú Tiptronic váltós. Ez egy újabb kényes pont, talán még nagyobb tömegeket taszít, mint a tojáslámpa. Nem vezettem, így nem is ítélkeznék felette, és annak is igaza van, aki szerint lassú, buta és elvesz az élményből. Ezzel a tulajdonosa is tisztában van, ám mint lenyugodott, érett családapa, a döntése abszolút védhető. Ha nincs szükséged a folyamatos veretésre, ne adj isten még nagyvárosban is laksz, az idő többségében valószínűleg áldani fogod, mikor az autó megkímél a folyamatos kuplungolástól. Nincs is rosszabb, mint egy csúcsidős dugó a Rákóczi úton, sokszor azonban elkerülhetetlen, ha Budapesten, vagy a környéken laksz. Nem mellesleg így még barátibb áron beszerezhető, mint manuállal.

blog3.jpg

Emellett tanulékony is az automata, így valamennyire alkalmazkodik a vezetési stílusodhoz. Ha pedig végképp nem adja ki, ott a kézi üzemmód és a továbbra is lassú váltás, de azt sosem szabad elfelejteni: a 6 hengeres boxer a váltótól függetlenül lelkesen várja, hogy lenyomd a gázpedált és tiltásig forgasd. Úgyhogy bármikor visszadobhatod egy izgalmas visszafordító előtt kettesbe, hogy aztán legalább 6800-ig taposd neki, amikor semmihez sem hasonlítható hanghatások közepette leadja mind a 300 lóerejét a 3.4-es szívómotor. A jobb egyből szemlélve ebben a konfigurációban az élmény egy fokkal kevésbé intenzív, mint mondjuk az utolsó léghűtéses szériánál, de így is felejthetetlen. Cserébe a 996 modernebb, fiatalabb és nem utolsó sorban fele, vagy harmadannyiba kerül. 

Zárásként beszéljen valaki olyan is az autóról, aki nálam jóval tapasztaltabb a témában, hiszen együtt él a képeken szereplő gyönyörű, kék 911-essel.

Q & A 

Miért pont 996?

L: Az sosem volt kérdés, hogy az életben lesz 911-esem. :) Gyerekként kint voltak a 964, 993, és egyéb Porsche-poszterek a falon, és az élet úgy hozta, hogy a 996-osok az elérhető kategóriába kerültek és az álom valóra vált. 10 éve, mikor 924-esem volt, a 964-esekkel szemeztem, amik pont abban az ársávban mozogtak, mint mostanában a 996-osok. Aztán nézzétek meg, mi lett velük! Ez a darab impulzusvásárlás eredménye: mikor a tulaj kihozta a kapun, rögtön tudtam, hogy kell, bármi gondja-baja is legyen. A Porsche-vásárlás sosem lesz racionális döntés: nincsen szükséged rá, de egyszerűen kell.

Mit szeretsz benne a legjobban?

L: A kiegyensúlyozottságát és precizitását. Ahogy a tesztek is említik, simán el lehet krúzolgatni vele 1500-as fordulaton a városban, munkába-boltba járni hétközben; kipörgetve vadászni a kanyarokat bármelyik szerpentinen hétvégén; vagy éppen 260-al suhanni az Autobahnon --- mindenre alkalmas. Egy élhető, mindennapi sportkocsi. És persze amikor 7000-es fordulaton üvölt a hathengeres boxer, az semmihez nem hasonlítható, lúdbőrös élmény.

Mit szeretsz benne a legkevésbé?

L: A műszerfal-dizájnt és a fenntartási költségeit. Előbbi ízlés kérdése, de szerintem már bemutatásakor sem volt szép és friss. Az utód 997 ebben jelentős előrelépés. Utóbbi pedig nyilván nem újdonság: a majom és banán esete, ahogy a Népítéletben is megírtam. Ha ebben tönkremegy valami, vagy az ember csak időszakos szervízre viszi, vagy csak proaktívan alkatrészeket cseréltet, számítani kell erre. Egy ilyen régi sportautót nem megvenni nehéz, hanem normális  állapotban megtartani. A 996-nál pluszban még sokan félnek a különböző elhíresült motorproblémáktól, nem alaptalanul. De egyrészt egyik 911-generáció sem makulátlan, ráadásul egy 20 év körüli autónál bármikor bármi előjöhet. Viszont egyszer élünk, úgyhogy ezt az élményt kár lenne kihagyni!

Mi a kedvenc élményed vele?

L: Bármikor beleülök, az ünnep. A kétéves kisfiam is imádja, a „Porse” volt az első autómárka, amit megtanult, kívülről fújja, mikor látunk egyet az utcán. Kedvenc élményem a havon csúszkálás, az minden télen jó móka. Aszfalton nem szívesen égetném a gumit... Illetve szeretek elmenni a Dunakanyarba vagy a Balaton környékére autózgatni kicsit. Az is tök jó élmény volt, hogy Zo-val el tudtunk menni közösen fotózni a Hungaroring környékére: végre készültek szép, őszi, profi képek az autómról. :)

Kinek és miért ajánlanád?

L: Aki szeretné megvalósítani az álmait, és hajlandó félretenni a racionalitását pár évre, annak mindenképpen. Amint a „rút kiskacsa” gázpedáljára lépsz, és beviszed az első kanyarba táncolni, minden új értelmet nyer, és elfelejted az előítéleteidet ;)

blog4.jpg
___________________________________________________________________________________________

Nagyon köszönöm az élményt, az eladáshoz pedig sok sikert kívánok - ugyanitt nem tökéletes, de remek állapotú, rendszeresen és igényesen karbantartott 996 eladó! 

 

TTTT - részt vettünk a jubileumi, azaz tizedik Tíz Torony Túrán

_dsc1262c.jpg

Tizedik alkalommal rajtolt el a Tíz Torony Túra 2019 szeptemberében, az pedig fel sem merült bennünk, hogy a múlt évi biztató kezdésünk után pont a jubileumi futamról maradjunk le. Ezúttal a 15-ös rajtszámot csíptük el (tavaly a 17-est), ami az autó korával vonható párhuzamba. Mint megtudtuk, a szervezők értelemszerűen az idősebb gépeket sorolják az ~50-60 fős mezőny elejére, hisz bár nem a leggyorsabb, hanem a legügyesebb párosokat díjazzák a verseny végén, ezek mégis csak sportautók, amikkel szokás tempósan haladni. Csakhogy a tempós haladás mást jelent egy 356-ossal és mást egy 991 GT3 RS-sel, még a sebességhatárok betartása mellett is. Szóval csupán 14 idősebb autó volt nálunk a mezőnyben, pedig 1988-as a 924 S. A megdöbbentő, hogy még így is volt bő 30 év köztünk és az első számú csapat között, akik egy 356-ossal érkeztek.  

___________________
Mi is az a Tíz Torony Túra?

Röviden: a Porsche Club Pannonia hagyományos őszi rendezvénye, amin rendszerint gyönyörű Porschék gyűlnek össze, hogy aztán tulajdonosaik összemérjék ügyességüket hazánk legszebb tájain.  A cél 10 torony felismerése az itineren lévő rajzok alapján, a kulturális és autótörténeti kvíz feladatok helyes megfejtése, továbbá az időmérő szakaszok minél pontosabb teljesítése.
___________________

A Bálna előtt (és alatt) sorakozott fel szeptember 7-én a mezőny, hogy aztán 9 óra 01-től kezdve percenként elrajtoljanak a versenyzők. A jubileumi túrán kiemelt helyet kaptak a kulturális és királyi helyszínek, mint például a Gödöllői Királyi Kastély. Természetesen szó sem lehetett autópályázásról, hisz a Porschékkal együtt automatikusan előtérbe került a vezetési élmény is.  Ócsa fele kerültünk a városból, majd Maglód és Isaszeg érintésével elértünk Gödöllőre.

Idén már sokkal gördülékenyebben ment az autó itinernek megfelelő koordinálása. Nem hátrány, ha már nem először látsz ilyen papírt, ahogy az sem, ha tudod, hogy működik a kilométer (akarom mondani mérföld) számláló nullázója is, tekintve, hogy az útvonalat tartalmazó szent dokumentum nem csak irányokat, de távolságokat is megad. Így nagy örömünkre lemaradás nélkül, az első 20 autó között érkeztünk meg az első jelentősebb checkpoint helyszínére, ahol külön parkolóban sorakoztunk fel a kastélypark szélén. Itt gyors pillantást vetettünk a kertre és a tárlatra is, ahol személyesen Sissi pecsételte le az itinert.

bz_14.jpg

bz_13.jpg

A váci ebédig már nem tartogatott sok meglepetést a túra. Utána a Duna mellett gurultunk egészen sokáig, először Zebegényben álltunk meg hosszabb időre. Mindenkinek melegen ajánlom a Kós Károly-kilátót, ami amellett, hogy beazonosítandó torony volt, remek kilátópont is a környékre.

bz_16.jpgbz_15.jpg

Rövid szlovák kitérő után Esztergomba vitt minket a térkép, ahol a Bazilika alatt átvezető alagútban várt minket egy újabb időmérő feladat. Ezután egy gyönyörű 924 Turbo mellett parkoltunk le, az együttállást pedig sikeresen elhalasztottam, ugyanis kiállít mellőlünk a kolléga, mire észbe kaptam, hogy ez bizony fotót kíván… Ezt követően a Vármúzeumba irányított minket az itiner (természetesen gyalog), ahonnan remek kilátás nyílt a Bazilikára, nem mellesleg ismételten egy pecséttel lettünk gazdagabbak.

bz_17.jpg

bz_18.jpg

Visegrád volt a következő nagyobb állomás, ahonnan egy rövid kávészünet után Szentendre felé vettük az irányt, természetesen a klasszikus szerpentines útvonal segítségével, Lepence felől. Talán ez a szakasz okozta a legmaradandóbb autós élményt a túrán. Az első igazán libabőröztető Porsche impulzus akkor ért, mikor vártam a megfelelő alkalmat, hogy megelőzzek egy előttünk tébláboló autóst.

Már majdnem eljött a megfelelő pillanat, amikor értelmet nyert a régi és új autók csúsztatott indítása, ugyanis mielőtt kitettem volna az index-et, egy 981-es Boxster rakétaként húzott el mellettünk, csodálatos 6-hengeres boxer üvöltéssel töltve meg az erdőt. A hegytetőn újabb autó ért be minket, egy 991 Carrera 4S, aki szintén kapva kapott az előzési lehetőségen és beszúrta, mikor én még épp csak visszaváltottam, előkészülve a manőverhez. Ezután jött a sporttársi gesztus, a kanyar végén kint maradt középen, jelezve, hogy szabad a pálya, nem fog szemből senki sem jönni. Több se kellett, ideje volt megdolgoztatni mind a 160 lóerejét az autónknak… Egy percre elhittem, hogy pont úgy nyomjuk, mint a nagyok – valószínűleg negyedgázon közlekedett előttünk a kolléga, de rövid ideig együtt zengte a 924 és a 911 a Porschék dicső himnuszát.

bz_19.jpg

Szentendrén ismét megálltunk templomot vadászni, majd nem volt más hátra, mint elgurulni az Aquaworld Resort-ig, ahol várt minket a díjkiosztóval egybekötött vacsora, ami a tavalyihoz hasonlóan nagyon baráti, oldott hangulatban telt számunkra is, miközben egyértelmű, hogy mi voltunk a legkisebb halak a vízben. De ez mit sem számít, ha az autók iránti szeretet és mindannyiunk kedvenc márkája összeköt, nem igaz? Az elmúlt évek alatt igazán jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk a PCP-vel, amiért hálás vagyok jópár klubtagnak, azt pedig elmondhatom, hogy sosem volt okom feszengeni egyszerű fotósként és „újonc” 924 tulajdonosként sem az eseményeken.

Tavaly 1, idén 2 titkos mérőszakasz volt a túra alatt, a másodikat csúnyán be is néztük, pont a befutás pillanata előtt.  Ezzel a húzással szert tettünk egy extra adag hibapontra is, így végül a 11. helyen végeztünk, amire mindettől függetlenül nagyon büszkék vagyunk, ráadásul 2018-hoz képest 2 helyet is javítottunk.

ttt1.jpg

 Emellett az a megtiszteltetés ért minket, hogy egy szakaszgyőzelmi díjjal is megjutalmaztak minket a szervezők –  a számomra legmeglepőbb, dupla mérésből álló szakaszon, amely rendhagyó módon egy autószerelő műhelyen vitt keresztül minket. Itt mindössze 7 század másodpercet rontottunk az előírt időhöz képest. Igaz, akadt nálunk ügyesebb, ám a nyertes duó nem Porschéval teljesítette a feladatot, így különdíjasként a legjobb porschés páros lettünk a Garasanin autójavítós pontnál. Felemelő érzés volt újra átvenni a Porsche alakú kupát, ami idén egy első generációs 911-est ábrázolt. 

bz_25.jpg

Minden csepp benzint, percet és forintot megért a 10. TTT, ahol kultúrából, izgalomból és gyönyörű autókból sem szenvedtünk hiányt. Nagy-nagy elismeréssel és köszönettel tartozom a szervezőknek, emellett pedig Borinak is hálás vagyok a sok segítségért, többek között a kiváló navigálásért.  Úgy érzem, most kezdünk csak igazán belejönni!

A kezdőképért köszönet illeti Juhász Mártont, az Aquaworld-nél készült 3 fotóért pedig Török Márkót!

Bemutatkozás

Üdvözöllek, kedves Olvasó! 

Jó helyen jársz, ha...
- Porsche rajongó vagy (de ha mégsem, nem gáz, ezen lehet javítani),
- szerinted az autó egy csoda, önkifejezési eszköz, nem csupán egy használati tárgy,
- benzin folyik az ereidben.

De akkor sem tévedtél el, ha csak egészséges módon érdeklődsz a négykerekűek iránt, és szeretnél valami különlegeset, izgalmasat, rendhagyót látni / olvasni. ;)

Miért jött létre az oldal? 

Azért, hogy tisztelegjen azok előtt a műszaki csodák előtt, melyeket a Porsche család neve fémjelez. A blog célja a szórakoztatás és az ismeretterjesztés, középpontban a stuttgarti márka álomautóival. 

Mire számíthatsz?

Mindenre, ami Porsche, az alábbi formátumokban:
- Hírek, újdonságok
- Fotógalériás bemutatók, élménybeszámolók
- Tesztek
- Magazin jellegű írások
- Klasszikus blog jellegű tartalmak saját gondolataimmal, tapasztalataimmal, véleményemmel fűszerezve (kiemelve a 924 S-sel kapcsolatos ömlengést és nyavalygást)
- És még az is lehet, hogy egyszer-egyszer nekiállunk videózni, de ez a jövő zenéje. 

Ki az, aki abban a korban indít új blogot többnyire benzinzabáló (és gyakran igen csak elavult) szörnyekről, mikor a car sharing, az önvezetés és a duplakijelzős telefon a trendi?

Bacsa Zoltán vagyok, 1994-es évjáratból származom, női tulajdonostól (akarom mondani tökéletes párkapcsolatban élek), keveset futott (inkább az autózást preferálom), garázsban tartott (szerencsére mindig volt fedél a fejem felett), közgazdász okmányokkal rendelkezem. 

Gyerekkorom óta élek-halok a kocsikért, kisiskolás fogalmazásaim során rendszerint találkozott kedves osztályfőnöknőm a McLaren F1 és Porsche szavakkal. Korábban aktív autóspotter voltam, hobbim többek között a fotózás és újságírás / blogolás. Indafotón Zo HUN néven találsz meg. Korábbi blogom a Keréknyom, mely a Facebook-on és a blogspot-on is elérhető, jelenleg pedig külsős kollégaként írok teszteket a www.tesztelok.hu oldalra alkalomszerűen.

Nem tudom, mikor lettem határozottan a Porschék megszállottja, de az biztos, hogy a folyamatban közrejátszott a 2000-es évek elején a Need For Speed Porsche Unleashed. Most pedig úgy érzem, hogy terjesztenem kell az igét, hiszen ezek a járművek kizárólag arra lettek teremtve, hogy mosolyt csaljanak az emberek arcára. Igazából ez egy kultúrmisszió! Egyébiránt minden szerethető / haszontalan / pazarló / különleges / ritka négykerekű iránt rajongok, a veteránokért különösen. Egy 1988-as Porsche 924 S boldog tulajdonosa vagyok, amiről minden bizonnyal még hallani fogsz az elkövetkezendő időkben, már amennyiben velem tartasz és rajta tartod a szemed a Porsche Parking Only blogon. Az első "rendes" bejegyzésig pedig már nem kell sokat várnod, napokon belül érkezik a 2019-es jubileumi, azaz 10. Tíz Torony Túra képes beszámolója!

en924.jpg

A képért köszönet illeti Molnár Sándort!

 

süti beállítások módosítása