2022 május 13-án, pénteken Porsche találkozót szervezett a porsche_meeting_worthersee nevű Instagram oldal egy Gmünd in Kärnten nevű osztrák falvacskába, amely többek között a Helmut Pfeifhofer nevével fémjelzett, magán Porsche gyűjteményről és múzeumról híres. A lokáció nem véletlen: a település határában gurultak ki egy pajtából a márka első utcai sportkupéjai. Az előző bejegyzésben bemutattam a tárlatot, esett néhány szó (és fénykép) a helyszínről, illetve rövid kitekintést tettünk a  Wörthi-tó partjára egy kis szuperautó vadászat keretében. A kaland 2. epizódjában magáról a találkozóról láthattok fényképeket, valamint ajánlok egy másik desztinációt is a közelben, amit szintén érdemes meglátogatni, ha erre kirándul az ember. Vágjunk is bele! 

 Felvirradt a nagy nap, eljött a találkozó reggele. Marci remek szokásához híven már korán útra készen állt, mondván ne maradjunk le semmiről. Hiába vagyok lusta, be kell látnom, igaza van, elvégre Porschézni jöttünk, nem bohóckodni. Engem sem kell sokat noszogatni azért egy ilyen esemény előtt, gyorsan megreggeliztünk, majd 9 óra előtt átgurultunk a múzeum mögötti betonplaccra, amit az éjjel lekerítettek. Már ott tengett-lengett néhány 964, a tulajdonosok gondosan tisztogatták őket szarvasbőr törlőkendőkkel, de egész nyugis volt a hangulat mindaddig, amíg meg nem pillantottuk a kiállítás épülete mellett található garázs udvarában egy piros 918 Spyder és egy fekete Carrera GT kombóját. Egy pillanatra megállt bennünk az ütő. A kiállítással együtt ez már a harmadik CGT volt két napon belül, a márka első hybrid-hiperautójáról pedig nem is kezdenék most hosszas okfejtésbe, komoly gép na...  Ezért valóban érdemes volt korán kelni.

A korábbi bejegyzésben említettem, hogy a garázsban egy Ducktail szerű képződményt véltünk felfedezni előző nap. Erre az autóra is fény derült: 

Ami pedig még szintén ide tartozik, az a múzeum privát gyűjteményének egy jelentős része. Tudtuk, hogy valahol az épületek között megbújik még néhány ritka ereklye, melyek néha napján feltűnnek a tárlatban, folyamatosan rotálva a kiállított autók sorát. Résnyire ki volt nyitva a hangár oldala a 918 és a Carrera GT mellett, ide bepillantva tárult elénk a következő látvány. RS-ek, Speedsterek, kupás versenyautók, traktorok és sorolhatnám. Sokunk elfogadná ezt álomgarázsként.

Mire összeszedtük az állunkat a földről, elkezdtek szállingózni a további résztvevők. Meglepő módon első generációs tizenegyesekből és 356-osokból nem bővelkedett a találkozó, valamint körüllengte a Wörthi-tó szellemisége a rendezvényt. Nagyon sok tuningolt, ültetett, nagyfelnis gép jelent meg, de a legtöbb abszolút a jó ízlés határán belül, finoman fűszerezve a felhozatalt. 964-es generációból volt a legtöbb a léghűtésesek közül, mintha ingyen osztogatták volna a környéken őket, csak mi pont lemaradtunk. 

Szerencsére jó színekből sem szenvedtünk hiányt, a levegősök mellett pedig képviselte jópár modern gép a frissebb generációkat is. Nagy kedvencem a sárga 996 GT3-as volt, számomra teljesen beérett a szárnyakkal megspékelt, tojáslámpás forma, a Speed Yellow árnyalat pedig mindig is a kedvenceim közé tartozott. Míg a közeli benzinkútnál a mosóra vártam, szóba elegyedtem az épp tankolni készülő tulajdonossal és a barátjával, rendkívül közvetlenek voltak. Tetszett nekik a '24 S, illetve az egyik úriember megjegyezte, hogy azért lapul neki otthon a garázsban egy 944 S2 is. Élni tudni kell!

Bár a felhozatal nagy részét 911-esek adták, megbújt két Boxster Spyder is a tömegben, de orrmotoros típus is akadt pár, nem csak mi reprezentáltuk a műfajt szerencsére. Az osztrák Vagabund Moto műhely többek között 944 átalakításokkal is foglalkozik, két "Safari" konverziójuk is feltűnt a porondon. Itt olvashattok többet a típusról. Van stílusuk a srácoknak, meg kell hagyni.

Nem sokkal 11 óra előtt begurult egy magyar konvoj is, a srácok hajnalban indultak útnak, elkapta őket az ítéletidő is, mégse tántorodtak el, legyen az Boxster, Cayman, 997 vagy épp 964 Turbo. Sajnos nem lett mindenkiről hibátlan képünk (illetve jelen cikk keretén belül nem is cél bemutatni a találkozó teljes felhozatalát), de a két "nagyágyút" sikerült meglőni rendesen, még az érkezés pillanatában.

Nem sokkal ezután kedélyesen beszélgettem egy rég nem látott baráttal, aki a hazai csapattal együtt érkezett, amikor valami olyan történt, amit nehezen tudok írásba foglalni. Nem adja át. Ha csak azt írom, hogy begurult egy Jaguar XJ220, a felületesebb, uram bocsá' kevésbé vájtfülű olvasók könnyedén tovább görgetnek. Ha úgy folytatom, hogy "Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik.”, esetleg azt írom, hogy egy "Ne haragudj, de mennem kell!" fekiáltással otthagytam a kedves ismerőst,  az már egészen őszinte, mégsem elég jelentősségteljes. Tudom, nem Porsche, de mindenkinek vannak gyenge pontjai és gyermekkori hősei, nekem az egyik az XJ220. Soha nem gondoltam, hogy pont Ausztriában, egy Porsche találkozón fogok majd közúton belefutni egybe a 275, más források szerint 281 darabból. Ez az autó egy legenda.

A '90-es évek elejének gyermeke, amikor az F40, 959, McLaren F1 és hasonló szent lélekvesztők uralták az utakat. A Jag is harcba indult a világ leggyorsabb autójának címéért, 341 km/h-s végsebességét a korszakból végül az F1 tudta csak hosszútávon felülmúlni (bár a RUF CTR is ebben a ligában játszott). V12-nek indult a koncepció, a gyártásra azonban "csak" egy 3.5 V6 biturbó lett a végeredmény 550 lóerővel. Sosem volt emiatt osztatlan siker, de ettől csak még legendásabb és ritkább jelenség az utakon. Továbbra is kissé "meg nem értett zseni" kategória, már potom 600 ezer euró környékén beszerezhető, ami a kortársakhoz képest egész baráti. No, de ennyit a Jag-ről, elnézést a kicsapongásért, de hiperventilláltam a jelenség miatt, ritkán szöknek örömkönnyek a szemembe, de ez egy olyan pillanat volt, nem tudhattam le három sorral.

 Meglepő módon 993-asból jóval kevesebb példány volt, mint az előző generációból, modern turbós gépekből ellenben nem volt hiány. Felháborító módon a 992 Carrera GTS duó fotójába "belerondított" egy 997 GT3 és az XJ220, de azt gondolom, sose történjen ennél nagyobb baj! Nagyjából a 997 generáció Mk1-es modelljeinek kifutása környékén kezdtem el aktív fotós éveimet, érdekes megtapasztalni, hogy a széria miképp öregszik. A 4,5 méteres hosszt is meghaladó, "techno" 992-esek mellől szemlélve ez is klasszikussá érett, mind formavilágát, mind méretét tekintve. Manapság minden autó vicsorít, légterelő elemek hadát vonultatja fel, mindezt led fénnyel megvilágítva. 2023-as mércével a 997 GT2 Clubsport is szinte kedves jelenség, de pont ez adja az eleganciáját és a báját. Ma is komoly kiállása van, csak úgy, mint a sárga Turbonak is a fotón, ellenben mégis olyan letisztultságot hordoznak a formájukban, ami manapság kezd kikopni az iparágból. 

Természetesen a pálya gépek rajongói is képviseltették magukat, egyfelől ezt a kategóriát bővítette a már korábban említett 996 GT3 és a 997 GT2 Clubsport is, de ezek mellett még számos izgalmas GT modell borzolta a kedélyeket Gmünd eldugott utcái között, ahol a hegyek büszkén visszhangozták a 6 hengeres boxerek dicső üvöltését. 

Néhány kósza esőcseppet követően, ahogy megbontották a sort a legszebb autók, mi is útnak indultunk, hogy kimaxoljuk a nap hátralevő részét a hazautazás előtt. Első megállónk nem sokkal a település határa után a Porsche-Werk Gmünd épülete volt - innen indult 1947-ben útjára a legenda, itt láttak napvilágot a 356 első prototípusai, néhány autó gyártását követően pedig Salzburgban, majd a németországi Stuttgartban folytatódott az igazi tömegtermelés.

Bár csak egy egyszerű pajta, mégis felemelő érzés volt a kis pirossal ott parkolni az autóipar egyik történelmi jelentőségű épülete előtt. Ezután a Kölnbrein duzzasztógát felé vettük az irányt, ami egy sorompóval lezárt, fizetős övezet végén található - ezt akkor még nem tudtuk. Szerettem volna még egy kicsit meghajtani a hegyvidéki, kanyargós utakon a 924-est, a sárga 996 GT3 tulajdonosától pedig ezt a tippet kaptuk, mint közeli desztináció. Volt egy másik lehetőség is, ami valóban felvitt volna a csúcsok közé, zergehágta, kanyargós utakon, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de a közelgő, gomolygó esőfelhők miatt nem mertük bevállalni azt a kitérőt. Nem is tudom, mi lett volna izgalmasabb, rettegve araszolni szakadó esőben, félve hogy lezúgunk egy óvatlan mozdulatot követően a völgybe, esetleg lerobbanni a hegy tetején vihar közepette? Inkább nézzük meg a duzzasztót, abból nagy baj nem lehet. Neki is vágtunk az útnak, ami már itt is képeslapokat idézett.Be kell valljam, egy csöppet átvert minket a Google Maps. Mindössze 10-15 perc autózásra jelölte a célt a térkép, amihez látványos fényképeket is csatolt, mutatva a gátat és a hóhatár feletti csúcsokat, melyek körbeveszik. Igen ám, csak hogy a duzzasztó egy fizetős úton közelíthető meg, a program pedig a sorompóval ellátott fizetőkaput jelölte meg. Kicsit szégyellem, hogy nézhettük be ennyire, érdemes lett volna kizoom-olni a térképből. Gyanús kellett volna, hogy legyen: sehol egy kék paca a kijelzőn, ami a vizet jelölné... Ahol a lenti képen látható a 38 perces utazási idő, körülbelül ott található a kapu is az övezetbe.

Kifizettük a belépőt, majd megindultunk fölfelé, hirtelen pedig elkezdték egymást érni a hajtűkanyarok. 5 perc autózás után megálltunk megnézni a térképet, mert még mindig eléggé a völgyben jártunk, sehol sem találtuk a beígért látvány. Csak feltűnne, ha a közelben lenne egy gát... Ekkor döbbentünk rá, hogy bizony épp csak elhagytuk az út felét, de ha már befizettük magunkat, meg kellett nézni, közelgő vihar ide vagy oda. Elképesztő helyeken, szűk, sötét alagutakon keresztül, látványos vízfolyások mellett követtük az aszfaltot, a gáthoz közeledve 50 méterenként váltották egymást a hegyoldali csobogók. Sajnálom, hogy idő szűkében nem álltunk meg, a bejárattól letudott ~15-20 percnyi autózást szívesen húztam volna el kétszer ilyen hosszúra is.

Fantasztikus látvány tárult elénk a parkolóba érve, ez pedig kivételesen nem a fent állomásozó Lamborghini Aventador SV Roadsteren és 996 Carrera-n múlt (nem mintha ne örültünk volna az illusztris társaságnak).

Meglepő módon alig volt víz a tározóban, így kissé kietlen, de annál érdekesebb volt a kilátás. A szürke vonal jól jelzi, milyen magas szokott lenni teljes kapacitás közelében a vízszint.

Természeti és egyben emberi csoda, ami itt fent látható. Nem akarok erőszakosnak tűnni, de tényleg kötelező meglátogatnia a helyet annak, aki a környéken jár. Maga a gát is megér egy misét, hiszen Ausztria legmagasabb duzzasztója (200 méter), az 1890 méteres tengerszint feletti magasság pedig már kimondva is sejteti, hogy a körülvevő környezet sem hétköznapi. Gmündből indulva a mezőkkel tarkított, zöldellő völgyön keresztül a tűlevelű erdők által körülölelt kaptatókon át a sziklákkal tűzdelt hóhatárig mindent megtapasztalhat az ember mindössze 30-40 perc leforgása alatt, elképesztő - de azt hiszem, a képek önmagukért beszélnek.

Természetesen hazafele elkapott minket az eső valahol a Wörthi-tó után. Rövidesen valóságos megkönnyebbülés volt minden egyes alagút, melyeket követően egyre sűrűbb vízfüggönyök zúdultak ránk, én pedig úgy markoltam a kormányt, mint még korábban semmit az előtt, hisz (sajnos) tisztában vagyok vele, milyen könnyen és milyen mértékben meg tud csúszni egy biztonsági elektronikától mentes, hátsókerekes sportkocsi. Egy nagyobb szakasz után, mikor végre alábbhagyott a zuhé, ki is álltunk egy rövid pihenőre, össze kellett magamat szedni a folytatáshoz. Ekkor készült a fenti kép is, szerencsére a nehezén túl voltunk, az autó pedig zokszó nélkül bírta azt a víz mennyiséget, ami normális esetben hónapok (évek?) alatt éri többnyire autómosás keretében. Nincs cukorból, ennyire nem féltem, de állítom, nem lepődtem volna meg, ha süllyedő, valamint árral sodródó csónakokkal találkozunk az osztrák dombokat sújtó zivatarban az autópályán.

Elérkeztünk a túra utolsó, telefonos képéhez, amit a már első részben is említett, szombathelyi MOL kúton lőttem. Kitisztult ég, bárányfelhők, lemenő nap, friss hot-dog, idilli volt a hangulat. Kibírtuk, túléltük, imádtuk! Innen pedig már a gyeplőt sem kellett úgy visszafogni, bevallom az osztrák radarok mellett a lerobbanás és a szemmel látható összegeket felemésztő trélerezés is végig ott motoszkált a fejemben - szerencsére teljesen alaptalanul, ha a 924 S tavalyi teljesítményét veszem figyelembe. 

A túra a látottakat és a kivitelezést (924) tekintve is legendássá avanzsált mind nálam, mind Marci barátomnál, sosem felejtjük a zarándoklatot a Porsche őshazájába. Minden egyes elköltött forintot és eurót megért. A végösszeg durván 140.000 Ft lett kettőnknek, amiben benne van 1337 kilométer üzemanyag ktg-e (valamivel 10 liter alatt jött ki az átlagfogyasztás, ez szép teljesítmény a 160 lovas, 2.5 literes motortól), az autópálya matricák, a 39.600 forintba kerülő szállás, valamint a belépő a gáthoz. Sajnos azóta eltelt egy szűk év, ha pedig az üzemanyag nem is, a szállás és minden más nagyságrendekkel többe kerülhet az inflációnak, az elszálló energia áraknak és a gyenge forint-euró árfolyamnak köszönhetően (bár a cikk írásakor épp karcoljuk a 400-at, érdemes lehet bezsákolni ezen a szinten egy adagot a 2023-as kirándulásokhoz). 

Köszönöm, hogy velem tartottatok, menjetek Gmündbe, nézzetek gyönyörű Porschékat és élvezzétek a  lélegzetelállító tájakat - valamint maradjatok a bloggal, idén megszüntetjük az olajfolyásokat, cserélünk vezérlést, ezt követően pedig újabb kalandok után nézünk (hogy merre, még nem tudom, de az biztos, hogy 2023-ban sem lesz garage queen az autóból, ha rajtam múlik).