Vannak szent restauráló műhelyek, akarom mondani cégek, melyek felhelyezik Magyarországot az európai veteránautó (és klasszikus Porsche) ipar térképére. Sokszor azonban mégis keveset hallunk róluk, talán nem is véletlenül - kizárólag belföldi megrendelésekből nyilván nagyon kevés vállalkozás tudna megélni. Ezért logikus, hogy sokan a nagy hazai visszhangkeltés helyett inkább a külföldi ügyfelek bevonzására fókuszálnak, akik olykor-olykor igazi különlegességeket bíznak rájuk. Többek között ennek köszönhető, hogy most egy legendáról oszthatok meg veletek néhány képet. Igen, döbbenet, ilyen gyönyörű munkák kerülnek ki a helybéli szakemberek kezei közül:
Karácsony környékén láttam az első képeket az autóról, a 2.7 RS szám és betűkombináció pedig azonnal átlépte az ingerküszöbömet. Különféle gondolatok kavarogtak a fejemben a fotók láttán. Először is: nem hiszem el... Másodszor: látnom kell! Magamfajta halandók ritkán kerülhetnek közel efféle történelmi jelentőségű műalkotásokhoz, ezekkel a kacsafarkas 911-esekkel a nagyközönség általában csak aukciókon, múzeumokban, illetve neves veterán versenyeken és találkozókon futhat össze. Ki tudja, mikor lesz látható újra a Carrera RS nevű jelenség mifelénk?
A korai 911-esekre specializálódott Mashmotor-hoz vitt az utam, ahol ilyen és ehhez hasonló kuriózumok születnek újjá. Aki szereti a klasszikus Porschékat, annak érdemes a személyes észlelési térképére felhelyeznie a céget, elég csak ránézni a weboldalukon lévő referenciákra. Ki gondolná, hogy egy öreg gyártelep mit sem sejtető üzemépületei között a '60-as és '70-es évek boxermotoros klasszikusai uralják a terepet? Pedig így van, amennyire pedig visszafogott a külső kép, annyira meggyőző a belső tartalom. Porsche modellek és poszterek megannyi különleges darabja fogadott belépve az "irodába", miközben gyanúsan veterán autókra utaló illatok csapták meg az orromat a műhely felől. Néhány lépés múlva már ott olvadoztam a Sea Blue árnyalatban pompázó, Carrera feliratos gép előtt, ami egyszerűen túl szép és igényes volt ahhoz, hogy replika legyen. Természetesen nem is az, hanem eredeti. Köszönöm szépen, akkor nekem itt végem!
Porsche 911 Carrera 2.7 RS – még a teljes név leírása után is libabőrös leszek. A modellt 1972-ben a Párizsi Autószalonon mutatta be a Porsche, természetesen homologizációs célokkal. Kellett valami a gyártók közötti kiélezett versenyben, ami gyorsabb és stabilabb a 190 lóerős 2.4 S-nél, így született meg a 210 lóerős, 2687 köbcentis RS. A könnyített és szélesített karosszéria, az egyedi matricázás és a Duck tail becenévre hallgató hátsó szárny talán már önmagában elég lenne ahhoz, hogy kuriózum legyen. A megnövelt teljesítmény és a versenyzésben való sikerek teszik fel a pontot az i-re.
Összesen 1590 darab 2.7 RS készült, ennek töredék része Lightweight, míg többsége (1300+) Touring kivitelű. Utóbbi egy kevésbé fapados felszereltséget takar, néhány 911 S-ből átvett luxus jellegű kiegészítővel, melyek használhatóbbá tették az autót a hétköznapok során. Igen, például van benne rádió. Egyébként eredetileg csak 500 darabot terveztek a típusból értékesíteni ’72-’73 között, azonban a nagy érdeklődésnek hála a gyártás folytatódott, a rendelések pedig szép számmal érkeztek a megnövelt ár ellenére is.
Számos apróság van, ami megkülönbözteti az első generációs 911-esek hattyúdalát, azaz az RS-t „hétköznapi” társaitól. Az egyik ilyen az átszabott első lökhárító, melyen a középső kitüremkedés tűnhet akár a rendszámnak kialakított helynek is, ám ez igazából az olajhűtő miatt lett így megtervezve. Oldalra haladva a Carrera feliratú matrica tűnhet fel, mely elsőként ezen a modellen jelent meg, továbbá a szintén említett szélesítések utalnak még arra, hogy itt valami komoly dologról van szó.
A 15”-os Fuchs-ok a hozzájuk tartozó széles gumikkal együtt szintén jelzés értékűek, de a lényeg egyértelműen hátul rejlik, ugyanis a kacsafarokra emlékeztető spoiler itt jelent meg először a Porsche történelmében, ráadásul ez volt az első 911 modell, ami légterelő szárnyat kapott. Aki értékeli a finom apróságokat, annak ajánlom figyelmébe a Porsche feliratú matricát a motorháztetőn, mely szintén az RS sajátja. Egy diszkrét 2.7 felirat fémjelzi a hűtőrácson, hogy a motortérben nem akármi lapul, az összkép pedig a különleges tipográfiájú Carrera RS felirattal lesz teljes a spoiler alján.
A képen 210 lóerő lakhelye látható, ami nem mellesleg ~5,6 másodperc alatt gyorsítja százra a nagyjából egy tonnás 911-est. Könnyű, ez az egyik kulcsa, menetteljesítményét tekintve ma sem kell szégyenkeznie az RS-nek, pedig már elmúlt 47 éves. Hihetetlen, ugye?
A motor tisztasága jelen állapotban vetekedhetne bármelyik gyógyszertáréval, egyébiránt pedig igen csak szemet gyönyörködtető a látvány, bár ez a léghűtéses Porschékra általánosságban igaz.
Az ajtót kinyitva klasszikus 911 beltér fogadott szintén újszerű állapotban. Hasonló érzés lehetett 1973-ban kinyitni egy ilyen autó belsejét, minden hibátlan, minden gyári és tökéletes. Könnyen magával ragad a hangulat, amit áraszt, legszívesebben beülne az ember, életre keltené a hathengeres szívó boxert és felhajtana valamelyik nem túl messzi domb kanyargós útjaira. Nem hiányoznak modern, exkluzív luxus kiegészítők vagy épp különleges tájak, mint a francia riviéra. Csak kihajtanék a kapun, letekerném az ablakot, végigkrúzolnék a Duna partján Vác magasságáig, ahol az Északi-középhegység kevésbé ismert, kis forgalmú útja felé venném az irányt, majd végigforgatnám a fordulatszámmérőt a skála elejétől a végéig és én lennék a legboldogabb ember a világon. De ez természetesen nem történt meg, úgyhogy erről ennyit!
A leginkább rendhagyó részlet odabent a megnövelt oldaltartású sportülés páros középen bársony, oldalt bőrkárpittal. Természetesen a kifogástalan állapotú, gyári rádió is a helyén díszeleg, más szerepe talán nincs is. Aki ilyen autót vesz, az valószínűleg a következő három dolgon kívül nem sok mindent tesz a kocsival: 1. le sem veszi róla a szemét, hisz olyan gyönyörű; 2. vezet, néz, fülel, átadja minden érzékszervét az autózás örömének és a boxermotorból áradó hangoknak; 3. leponyvázza és elteszi befektetési céllal, eszébe sem jut beindítani a kocsit, nem hogy rádiózni.
Puritán, sallangoktól mentes, és ettől jó. Persze, van benne egy kis polgárpukkasztás, de olyannyira minimális, hogy nem ez jut róla az ember eszébe, hanem az, hogy vagány és stílusos – a végtelenségig. Már álló helyzetben is árad belőle minden pozitív energia, amiért az autózást szeretni lehet. Bízom benne, hogy sikerült egy kis színt csempészni a neten megjelenő autós tartalmak tömkelegébe, még úgy is, hogy ez nem egy művészi fotógaléria, nem remegő kézzel írt örömóda a vezetési élményről, csupán egy jelentés az árbockosárból: gyártelepek mélyén, magyar kezek között ilyen kuriózumok készülnek kis hazánkban. Ez pedig csodálatos.
Nagyon köszönöm a Mashmotor számára a lehetőséget, hogy betekintést nyerhettem a kulisszák mögé, és megörökíthettem közel menetkész állapotában egy igazi legendát, melyet most veletek is megoszthattam!
