Valóra válik Molnár Ferenc álma: éjjeli nyitvatartást jelentett be a Világ Legszebb Kávéháza.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a világ legszebb kávéházaként számon tartott, az idén 130 éves New York Café. Az Erzsébet körúti ikonikus létesítmény december 13-tól január 6-ig – egyelőre tesztüzemben - éjszakai nyitvatartással várja vendégeit: éjféltől hajnal 4 óráig még több embernek kíván lehetőséget adni Budapest ékkövének zavartalan élvezetére. Ha beválik az elképzelés, márciustól már éjszakai étlappal is várják a vendégeket.
A decemberi éjszakai nyitvatartás lehetőséget ad arra, hogy a vendégek elkerüljék a hosszú várakozást és nyugodt, exkluzív körülmények között élvezzék a kávéház varázsát. A kávéház éjszakai hangulathoz illeszkedő díszvilágítást kap és El Asmodáj, a homlokzaton található fáklyatartó démon életnagyságú figurája is beköltözik, hogy fotók kedvelt résztvevője legyen. Ezen kívül különleges szelfipontokat is kijelölnek, amelyek tökéletes helyszínt biztosítanak az emlékezetes képekhez.
A legendás anekdota szerint a kávéház megnyitásakor Molnár Ferenc úgy kívánta, hogy a hely soha ne zárjon be, ezért a kulcsokat a Dunába vetette. Most, 130 évvel később ez az álom ismét teljesül az éjszakai nyitvatartással. Az asztalfoglalás lehetősége a kávéház weboldalán érhető majd el. Ha az elképzelés beválik, márciustól már éjszakai étlappal is várják a patinás falak közé belépőket.
A kávéház 130. évfordulójára egy új, különleges tortával készült: a sárgabarack és csokoládé ízek kombinációjából összeállított alkotás egy teljes éven át elérhető lesz a vendégek számára.
A New Yorkban naponta 2500-3000 vendéget szolgálnak ki, ez évente 1 millió feletti vendégszámot jelent. Ez a nem mindennapi kihívás hatalmas szervezettséget kíván. Az Eventrend Group kötelékébe tartozó, a New York Café üzemeltetését végző CER Kft. csapata elkötelezett abban, hogy a legnagyobb professzionalizmussal lássa el ezt a büszkeségre okot adó feladatot.
A New York Café népszerűsége 2011 óta töretlen, amikor a Ucityguides.com a világ legszebb kávéházának választotta. Ezt követően a kávéház minden emblematikus útikönyvbe bekerült, ami a professzionális üzemeltetéssel, a showszerű programokkal és a nagy volumen ellenére is magas színvonalú vendéglátással együtt nagyban hozzájárul az azóta is növekvő sikerekhez. Ma joggal mondhatjuk, hogy a New York Café kihagyhatatlan látnivalója Budapestnek, az egyik legkeresettebb látványosság.