Egy klasszikus autó tulajdonlása alapvetően gyönyörű dolog, azonban márkától és autótól függően az élvezet jellemzően sok, vagy még több és alkalomadtán rengeteg szívással is jár. Kétségtelen, ez a műfaj csak megszállottaknak való (illetve azoknak, akiknek a pénz mellett tengernyi türelmük is van). Többnyire mindig akad tennivaló, egy 30 év feletti autó sosincs kész, ha pedig egy veterán életútját az újjászületéstől nézzük - hisz egyszer eljön a pont minden autó életében, amikor alapos gatyába rázásra szorul - a legtöbb probléma a felújítás/restaurálás alatt és közvetlen utána jelentkezik az első pár ezer kilométer során.

A mi autónk idén májusban ünnepelte negyedik születésnapját a feltámadása és megvásárlása óta, tehát épp időszerű volt, hogy összeérjen a technika az elmúlt évek és a közösen eltöltött 16 ezer kilométer alatt. Igazából tavaly már majdnem pontot tettünk az i-re a klíma másodszori, ezúttal tartósan sikeresnek bizonyuló üzembehelyezésével, a lelkesedésem csak egy apró malőr törte kissé le, amiről korábban már ejtettem pár szót, tréler lett a vége (közös történetünkben először és remélhetőleg utoljára). 

Télen rengeteget állt az autó különböző okok miatt, ami sosem tesz jót. Nagyobb gond nélkül fordultunk rá a tavaszra, amikor eljött az éves nagyszerviz, a fék- és motorolaj cseréje, valamint a műszaki időpontja is. Kisebb-nagyobb olajfolyásokkal azért készültünk az "eseményre", többek között a főtengely szimering környékéről, de hamar sikerült elejét venni a rendellenességeknek. A vizsga természetesen simán ment, innentől kezdve pedig egy cél lebegett a szemem előtt: minél többet menni az autóval nyárig, ugyanis ha nem jelentkezik több probléma, akkor megszavazzuk a bizalmat a korai harmincas éveit taposó, imádott klasszikusunknak, és vele indulunk el Horvátországba.

Kicsit más lapot osztott a sors, ugyanis már a szervizből hazafele szokatlan nyikorgást véltem felfedezni a kuplung be- és kinyomásakor. "Hogy miért mindig akkor kell valami újdonságot produkálni, mikor eljövünk a dokitól, te roh@dék?" - ilyen gondolatok jártak a fejemben, majd egy gyors telefon után arra jutottunk a mesterrel, hogy biztos a sok állás tett neki rosszat a télen, szóval egyelőre csak figyeljem a gépet és bízzunk abban, hogy elmúlik a hang... Ugye ti is kitaláltátok már? Nem múlt el. Autóztam pár száz kilométert, mielőtt újra Érdnek vettem az irányt, ahol felgöngyölítik az efféle paranormális jelenségek hátterét. Ekkor már csak szűk 2 hét volt hátra a nyaralásig. Reménykedtem, hogy nem lesz nagy gond, ugyanis elvetettük a kinyomócsapágy problémáját a hang természetéből adódóan, aminek a kicserélése elég nagy munkával járt volna. Talán nem kell kivenni majd a váltót a műtéthez és valami banális apróság csinálja itt a fesztivált, gondoltam... Na, kitaláltátok? Ki kellett venni a váltót. 

Semmi különös, csak mint kiderült, a kiemelővilla tört el, ami meglepő annak a ténynek a tudatában, hogy az autó lábon ment el a szerelőig - meg egyébként is, hisz ez egy olyan alkatrész, ami általában nem megy tönkre. De látjátok, elpusztíthatatlan a gép, élni akar, avagy a Porsche is tudta, tavaly már eljátszotta a tréler kártyát, úgyhogy jobb, ha szépen elgurul Érdre magától.

Minden más rendben volt, ezért úgy voltam vele, kap egy utolsó esélyt a 924 S, ami igazából csak jómagam nevetséges meggyőzése a saját hülyeségemmel kapcsolatban (ugyanis nem a párom kérte ám, hogy menjünk veteránnal külföldre): ha a hazaúton és az azt követő héten a szokásos Zugló - M3 - Hungaroring megjáratós útvonalamon hibátlanul teljesít a gép, akkor bevetjük. Ennyi izgalom kell, amúgy is a nagyobb beavatkozások után mindig tartja magát pár hónapig, mielőtt újra rosszalkodni kezd. Hazafelé és a próbakörön már nem rakoncátlankodott a vas, úgyhogy elvittem még Borit is egy "meggyőzős" körre, amikor pedig kellemesen, 130-cal, klímázva gurultunk a pályán, megadta a zöld jelzést, amit nem is csodálok, ugyanis bármennyire szeretjük a zöld kis Fiestánkat, 69 lóerővel az egyszerűen nem erre való. "Külsősöknek" elsőre viccesen hangozhat, de igen, egy relative modern kisautónál sokkal kényelmesebb tud lenni egy 33 éves őskövület. Puha plüssözött ülések csekély, de mégis némi oldaltartással, megfelelő kraft, hogy bármilyen ésszerű (vagy csöppet ésszerűtlen) sebességnél is játszi könnyedséggel vegyük az akadályokat emelkedőtől függetlenül, végezetül pedig egy klíma, ami egyfelől bízunk benne, hogy nem mondja be ismét az unalmast, másfelől viszont nem veszi vissza jól érezhetően a motor teljesítményét, ami szintén nem hátrány. Elég finomra hangolták ezeket a vasakat odakint Németországban, egy efféle (jóféle) veterán bőven tud olyan vezetési komfortot adni, mint egy viszonylag modern, jó állapotú közlekedőedény.

 Célunk a Horvátország déli részén fekvő Omis városkája volt, ami durván 790 kilométer távolságra van tőlünk közúton, ez pedig 7.5-8 órás nettó utazást jelent, szóval a pihenőket és a határon való várakozást is belekalkulálva simán le lehet érni 10-11 óra alatt kényelmesen. Splitig végig autópálya visz, onnan pedig a gyönyörű tengerparti úton lehet legurulni Omisba - ideiglenesen, ugyanis a helyi autópálya lejáró épp átépítés alatt van. Jellegéből adódóan tehát az út többsége eseménytelennek ígérkezett, már ha nem szól közbe a technika.

Akit érdekel a desztináció, az nagy monoton autópályázásra készülhet, amit csak a horvát fizetőkapuk törnek meg. Utóbbiaknál megkérik a használat díját, érdemes hát pár száz kunát félretenni  (legalább fejben, bankkártyával is lehet fizetni amúgy), a 10 napos magyar matrica bagatell ehhez képest. Érdemes még kiemelni a magas benzinárakat is, 500-570 forint között mozog kint a 95-ös ára, viszont jó hír, hogy legalább E5-ös jelzésű, azaz idősebb autóknak se fog gondot okozni a magas biokomponens arány (a hazai E10-essel ellentétben). 

Szombat kora reggel terveztük az indulást, hogy elkerüljük a forróságot és a tömeget. Sikerült tartanunk az időtervet, szóval miután dugig pakoltuk a hátsó üléseket és a csomagtartót (de csak addig, hogy még el tudjuk húzni a rolót), fél 6-kor hajnalban nekivágtunk az útnak. Korábbi cikkekben már említettem, de most is kiemelem, két ember egy heti cuccát könnyedén nyeli el a kis orrmotoros. A 924 S tökéletes utazóautó, ez pedig hamar be is bizonyosodott. Eseménytelenül telt az utunk első szakasza, a határ előtti utolsó INA kúton álltunk félre pihenni és kortyolni egy utolsót a  magyar 100-as benzinből 550-ért, hogy a fene vigye el... Kőkemény árak vannak a pályán, mindenki készüljön a legrosszabbra.

 A klímát a korai indulás miatt itthon még be se kellett kapcsolni, ez volt az utolsó pont, amitől kicsit tartottam. A horvát-magyar határt elhagyva kezdett felszökni a hőmérséklet, Bori finoman jelezte is, hogy mostmár jó lenne használatba venni a légkondit. Jöjjön, aminek jönnie kell - gondoltam, de a dráma elmaradt, a maradék 4-500 kilométer is eseménytelenül telt. Áramlott a jéghideg levegő a rostélyok közül, mi pedig kényelemesen hátradőlve figyeltük a táj változását. Sajnos izgalmas gépeket nemigen láttuk menet közben, bár ez talán köszönhető annak is, hogy még a nyaralók tömege előtt elértük az üdülőzónákat. Egy Boxster és egy Taycan hagyott le minket, utóbbiról van csak egy gyenge képem.

Split külvárosában volt egy kis dugó, itt egy kicsit elkezdett melegedni a gép, de a klímát egy fokozattal lejjebb véve megoldottuk ezt a problémát is, végül pedig 15.00-15.30 között értük el Omist. Szép munka, kis piros barátom! Büszke voltam és nyugodt, hisz a helybéli járkálást többnyire nővéremék 2000-es évjáratú Golf Cabriójával terveztük kivitelezni - ők már egy hete a tengerparton állomásoztak az érkezésünkkor. Egyébként kötöttem biztosítást  a kocsira a magyar matrica megvásárlásakor az e-autopalyamatrica.hu oldalon, ahol az Europ Assistance biztosító kínálja a portékáját kortól és futott kilométertől függetlenül. Elvileg a nemzetközi csomagban eltrélerezik bárhol Európában a kocsit a legközelebbi szakszervizbe, ha pedig 3 napon belül nem javítható a probléma, haza is hozzák. Mondjuk nem tudom mi lett volna terv, ha bemondjuk az unalmast, mert Porsche márkaszerviz csak Zágrábban van, ami egy csöppet távol esik Omistól, de ez már más kérdés, 2500 forintot megért a lelki békém kedvéért a dolog. Akartam hagyni egy anyagi menekülőutat baj esetére, nem lehet olcsó az autó hazaszállítása ekkora távról...

Maga a desztináció egyszerűen meseszép. Omisnak alig több, mint 6000 lakosa van, ennek megfelelően nem is nagy a város, de annál több izgalmat rejt. Gyorsan átutazva rajta talán nem is tűnik fel, mennyire jó kis bázis ez egy többnapos családi kiruccanáshoz, de ahogy letesszük az autót és elkezdjük felfedezni a helyszínt, különleges arcait ismerhetjük meg a településnek. A Cetina folyó itt torkollik bele az Adriába, ez pedig különlegessé teszi a képet, amely a város fölé tornyosuló hegyekből látható. A történelmi központ itt található a torkolat mentén, valamint egy hangulatos kis erőd is megbújik nem messze a folyóparttól, amiből csodás panoráma nyílik. Nagyobb túrázók felmerészkedhetnek a hegyen lévő Tvrđava Starigrad-Fortica falai közé is, de készüljenek izzasztó menetre az érdeklődők - nem bevehetetlen az erőd, de 33 fokban kétszer meggondolja az ember, hogy bevállalja-e. Akit érdekel a hely, az keressen kicsit jobban rá, rengeteg túrát, látnivalót, izgalmas útvonalat tartogat a környék, Splitből és Makarskából pedig hajóval is sokfelé megindulhatunk a gazdag szigetvilágban. 

Autóval 40 perc Makarska a gyönyörű parti úton, ahol szebbnél szebb pontokon bújik ki a tenger a fák közül, a legjobb pedig az egészben, hogy bárhova megyünk, tükörsima aszfalttal fogunk találkozni. Átkompoztunk Brač szigetére is, ugyanezt tapasztaltuk, a sebességkorlátokra azonban érdemes figyelni, sok helyen 50-60-as táblákkal szórják tele a kanyargós utakat a hegyek-dombok között. Rendőrt nem sokat láttunk, azonban eljött az ideje életem első igazoltatásának, épp a Golfot vezettem haza egyik este. Hogy a csomagtartóban lévő jogsival, az angol beszéddel vagy az "én nem fogyasztottam alkoholt" mondattal sikerült-e mattot adni az úriembernek, azt  nem tudom, de hamar elengedtek minket, az előttünk lévő horvát autóst pedig szondáztatták, ahogy kell.

Többnyire a partmenti fenyők áldásos árnyékában és ragacsos gyantájában parkolt a Porsche, 2 nappal a hazaindulás előtt azonban már viszketett a tenyerem. Kellett egy jó partmenti helyet keresni, nem mehetünk el anélkül, hogy ne készült volna 1-2 rendes tengerparti fotó a kocsiról. Aki épp erre jár, nagyon ajánlom, hogy nézzen el a következő helyre: https://goo.gl/maps/9BVxZ3CcNppaewEf6 A Street view téli képe kissé lehangoló, bár milyen legyen egy elhagyatott kikötő? A lényeg, hogy itt remekül el lehet gurulni a betonozott rész széléig (ahogyan azt a magányosan, távolba révedő Kadett is teszi a Google fényképén), ahol valamikor minden bizonnyal méretes hajók állomásoztak, mára azonban már csak a hullámverés töri meg a csendet és egy-két alkalmi horgász. Érdemes előtte körbejárni gyalog a placcot, nehogy egy-egy betonból kiálló vas darab vagy pár elhagyatott szög kilyukassza a guminkat, de abszolút autózható a helyszín, a végeredmény pedig itt látható:

Utolsó nap megindultunk két autóval a Cetina keleti oldalán hogy elfogyasszunk egy pisztrángos ebédet az egyik közeli folyóparti helyen, ám a sima aszfalt és az érdekes dombvidék tovább csábított minket, végül egy jó órás kurfli kerekedett a dologból. A hajtűkanyarokkal tűzdelt úton egészen egy távoli hídig gurultunk, mely átvezet a folyón: https://goo.gl/maps/g5HYUWz6oYL41cfB9. Bár az U betűk egy csöppet vékonyabbak a kelleténél, egy örömteli, laza csapatásra abszolút alkalmas az utacska. Közben néhány kisebb falun is átmentünk, ahol megtapasztalhatja az ember, milyen az igazi, szerény, vidéki élet a környéken - itt már nincs turistahülyítés, boat tour, travel agency és étterem minden sarkon, csak őszinte és csöppet lepukkant épületek, itt-ott egy-egy roncs, esetleg elvétve egy nyaralóház.

Meglepően sok Golf bújik meg egyébként itt a hegyek között, ami a Szarajevóban is gyártott I-es és II-es generációnak köszönhető, sok fapados jugoszláv példány rója még most is a környéken az utakat. Ezen felül nem mutatott sok izgalmat a helyi autós kultúra, a partot többnyire a nyugati turisták vadiúj kombijai és SUV-jai uralják. Nem ritka az ütött-kopott (amolyan olaszos stílusú), helybéli kocsi, láthatóan sokan tartanak öreg, lepusztult, használós példányokat a hétköznapokra. A környéken nem hemzsegett a luxus-sportautóktól, spottolásra tehát ennél vannak alkalmasabb helyek is, veteránnal pedig gyakorlatilag csak mi róttuk az utakat. Egyébként nagyon megnézték kint a 924 S-t, bár ezen a piros szín sokat segít, nem lepődnék meg, ha szokás szerint az emberek fele Ferrarinak titulálta volna. Lapos, bukólámpás ufók voltunk a nyaralók forgatagában. Hol vannak a magunk fajta "kalandvágyók"?

Hála az égnek, a hazautazás is egyhangúan telt, a klíma remekelt, sokan pedig még a pályán is kifejezték tetszésüket az autó iránt. Nem hiába, mindig mondom, kultúrmisszió egy ilyen gép hajtása, egy szép klasszikus kocsi látványától mindig picit vidámabb hely lesz a világ. Nem aggódtunk sokat a 924 miatt, de bevallom, egy kis izgalom azért hazafelé is volt bennem, mely a Magyarország táblát elérve illant el teljesen. Innentől nyertünk, nagy gond nem lehet! Már majdnem beleéltem magam, mikor a határőrök leállíttatták velem a motort, elkérték a forgalmit, majd az autó tulajdonosa felől érdeklődtek. Ekkor már kicsit aggódtam, vajon mi lesz a terv, miért pont minket pécéztek ki? Aztán jöttek a további kérdések, változatlanul szigorú hangnemben, ám hamar egyértelművé vált az "És hány éves?", továbbá a "Mióta van meg?" mondatokból, hogy igazából csak az autó érdekli őket. A kezdeti rémületet az arcomon hamar mosoly váltotta fel, majd másfél perc beszélgetés után újra nekiiramodtunk és nyomtunk egy kövéret az utolsó szakaszon, hisz hazaértünk, mi baj lehet? "Bírják ezek!", ahogy az a határon is elhangzott a minket lelkesen vizslató urak szájából.

Összesen 1623 kilométert tettünk, és bár a nívót végig figyeltem, végül csak itthon kellett rátölteni, nem értük el a minimumot az út során. 7 deci olaj fogyott a táv alatt, ez tehát durván 4 decit jelent 1000 kilométerenként, ami remek érték. A fogyasztást bevallom nem mértem pontosan, de a horvátországi 110-120-as csorgást nagyon szerette a vas, így még klímázva is maradtunk 10 liter környékén a nagy átlagot tekintve. 

A verdikt az, hogy nagyon élvezhető, sőt, csodálatos dolog egy jól karbantartott veteránnal egy ehhez hasonló kiruccanás. A 924 S remek utazóautó, nem győzöm hangsúlyozni. Kora és teljesítménye ellenére korrektül fogyaszt, az ülések kényelmesek, két személynek bőséges a tér is. A csomagok remekül elférnek, 160 lóerővel pedig minden normális élethelyzetben elég ahhoz, hogy biztosítsa a zökkenőmentes, alkalomadtán élvezetes, izgalmas autózást. Komolyan mondom, ha lenne benne tempomat, menetkomfortra tényleg letagadhatna egy 20-25 évet. Ráadásul érezhetően jót tett neki az út, szóval ebben a "kihívásban" most mindenki nyert!

No, de merre menjünk legközelebb?