Porsche Parking Only

Újra Porschék a Hungaroring aszfaltján - 1. nyílt nap korlátozások lazítása óta

2020. június 12. - The Porsche man

Örömmel jelentem, hogy május végén a nemzeti grand prix pályánk újra megnyitotta kapuit a nagyközönség, különösképp az autózni vágyók előtt. Mert mi lenne jobb program annál, mint hogy az otthon felgyülemlett feszültséget szó szerint levezessük biztonságos körülmények között? Vagy csak simán feldobjuk kicsit a hangulatunkat a karantén után...

0.jpg

Szerencsés vagyok, nem panaszkodhatok a home office körülményeimre, de tény, hogy 32 négyzetméter nem ad sok kibontakozásra lehetőséget. Kapva kaptam hát az alkalmon, mikor megtudtam, hogy újra nyílt nap lesz a ringen. Persze csak a nézelődők táborát erősítettem - mint mindig. Ha bejön a lapjárás, akkor szeptember elején lesz egy horvát túránk, amit túl kéne élni mindenféle műszaki gubanc nélkül, úgyhogy úgy gondoltam, nem most van itt az ideje a határokat feszegetni a 924-essel. Kiemelten büszke vagyok eme bölcs gondolatomra, különösképp azért, mert két héttel ezelőtt kiderült, hogy bizony utcai körülmények között is sikerült elfogyasztani a fékbetéteimet.

6_1.jpg

Szerencsére volt jó pár porschés "kolléga" kint, akik nálam merészebbek voltak, nem utolsó sorban pedig autójuk életkora, ereje, illetve úgy általában a technikai színvonala több okot ad arra, hogy pályára vigyék őket. Hála az égnek, meg is tették, hát kérem mi ezért jöttünk! Mondhatjuk, hogy bent GT Porschék tömkelege fogadott, az utóbbi évek kihegyezett modelljei, azaz a paletta krémje szinte egytől egyik kint volt az aszfalton. Sokan kifejezetten készültek az eseményre, és a boxban ledobták a hétköznapi kerekeket és gumikat, nehogy már holmi vacak Michelin Pilot Sport szerű utcai abroncsokkal fűzzék a kanyarokat.

5_1.jpg

Egyik kedvenc párosom a képen szereplő 991 GT3 duó volt. MkI vs. MkII, előbbi gépet a mázlista Sturcz Anti még egy TC-s videó keretében tavaly meg is hajtotta. Bár az újabb verzió a 4 literes, 500 lóerős motorral egy fikarcnyival vonzóbb lehet sokak számára, a facelift előtti 3.8-as, 475 lóerős változatnak sincs miért szégyenkeznie. Mindkét autó pontosan 125 lóerő / liter aránnyal büszkélkedhet, ami igen csak kiemelkedő értéknek számít a szívómotorok között.

A hazai Porsche állomány igen komolyat fejlődött az utóbbi években, ez tükröződött a ringen is. Volt még egy Mk2-es 991 GT3, emellett két GT3 RS is színesítette a mezőnyt .

9_1.jpg

Nagy kedvenc a GT4, legyen az épp 981 Cayman vagy 718, teljesen mindegy - mindkét típus képviseltette magát egy-egy példánnyal. Egyaránt a klasszikus iskola tanulói (vagy inkább oktatói), manuális váltóval és szívó motorral pályára, illetve szerpentinezésre lettek teremtve - üzenetük és szerepük egyszerűen csodálatos, különösen napjainkban.

7_1.jpg

Különleges helyet foglalnak el a Porsche palettáján és a fanatikusok szívében is - nem véletlenül. A korábbi (kék) modell a 3.8-as szívómotor 385 lovas változatával, míg az új 718 a 4 literes motor 420 lóerős verziójával csábítja a vezetni imádó (és tudó), nem utolsó sorban tehetős rajongókat. Nem mellékes infó: a gyártó hamarosan PDK-val is kínálja majd a típust, ami pont a pályaversenyzők számára izgalmas hír, emellett hamarosan várható a GT4 RS debütálása is - azt hiszem a GT 911-esek többsége joggal retteghet majd az újdonságtól...

A GT4 - GT3 RS párost később az Andrássy úton is elcsíptük, nekem 5 ezerbe került darabja - sikerült egy követségi helyre ledobni az autót, amíg elrohantam, hogy meglőjem ezeket a képeket (nem baj, megérte):

Aki nézelődne, netalán meghajtaná kedvencét, annak érdemes nyomon követnie a Hungaroring weboldalát ugyanis folyamatosan vannak nyílt napok a korlátozások feloldása óta!

A bejegyzés trackback címe:

https://porscheonly.blog.hu/api/trackback/id/tr8215804934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása